8. fejezet

"Mi folyik itt? Nem értek semmit. Hogy érem így el a célom?"

Harry Styles

Kate Peterson

Délután öt óra van és én kétségbe esetten állok a szekrényem előtt. Mit vegyek fel? Hová megyünk? Oké, hogy vacsorázni, de milyen helyre? Mennyire kell kiöltöznöm? Áh, kellet ez nekem? Komolyan megéri ez az egész, hogy idegesítsem Zaynt? Hm… Meg hát! Ez nem is kérdés. Tekintetem megakad egy egyszerű kis fekete ruhán. Ez egész jó. Ha elegánsabb helyre megyünk oda is megfelel, de ha valami egyszerűbb helyre, amit valljak be nem hiszek, akkor ott sem fogok kiríni az emberek közül. A csipkés háta és alja feldobja a ruhát. Keresek hozzá egy kis szatén bolerót és már kész is vagyok a ruhaválasztással. Gyorsan elvonulok fürdeni, hajat mosni, fogat mosni. A hajam csak egyszerűen szabadon hagyom. Mivel nem vasalom ki, így kissé hullámosan omlik a vállaimra. Egy egyszerű sminket teszek fel, felöltözöm, belebújok egy fekete tűsarkúba és már késznek is ítélem magam. Ahogy az órára nézek meg kell, hogy állapítsam, hogy még éppen időben. Van még pár percem hétig. Csak tudnám, hogy minek készülődök ennyire, amikor semmi kedvem ehhez az egész estéhez. Bár nem nézhetek ki slamposan, hiszen egy olyan díszpinttyel van találkám, aki a mindennapjait a nyilvánosság előtt éli, ráadásul ezentúl én fogom őket ruházni… bár, ha őszinte akarok lenni, inkább megruháznám őket, de jó alaposan. A gondolatra egy hatalmas mosoly költözik az arcomra, ahogy elképzelem, hogy hogyan verném el az öt idiótát. A csengőm megszólal, de a kellemes látomás hatására keletkezett mosolyomat most még ez sem tudja lemosni az arcomról. Kinyitom az ajtót és szembe találom magam a göndörkével. Ch… Most komolyan, ezért strapáltam magam? Rajta egy egyszerű szaggatott fekete farmer, meg egy félig begombolt béna mintás ing van. De utálom én az ilyen szívecskés ingeket… Hol férfiasok ezek? Na mindegy.

- Szia szépségem! Igazán csini vagy ma este! – vigyorog rám, mint a tejbe tök.

- Helló! – Az én mosolyom is erőltetett innentől. A kezdeti jókedvemnek annyi.

- Gyere, mert lekéssük az asztalfoglalásunkat – nyújtja felém a kezét -, na nem mintha az én foglalásomat bárki is merné törölni. – Teszi hozzá kicsit halkabban, de ettől a hatalmas egótól fordul egyet a gyomrom. Nem fogadom el a felém nyújtott kezét, csak kilépek mellé és bezárom az ajtót. Így nem tűnök olyan bunkónak. Nem foglalkozik az elutasításommal. Kifelé menet átkarolja a derekamat és így kezd vezetgetni az autóhoz. Egy nagy Range Roverhez megyünk. Kinyitja nekem az ajtót, én helyet foglalok, majd ő is bevágódik mellém. – Akkor indulhatunk? – Ereszt meg felém egy félmosolyt, aztán már bele is tapos a gázba. Kicsit hangosabbra veszem a rádiót, ezzel kiküszöbölve, hogy beszélgetnünk keljen, bár közben szidom magamat, hogy minek is vágtam én bele bármi ilyen kicsinyes játékba. Saját magam alatt vágom csak a fát.

Miért is nem lepődök meg rajta, hogy az egyik legfelkapottabb étterem előtt áll meg a kocsi? Mit is vártam egy hírességtől?! Hogy elvisz egy normális étterembe? Ugyan már… Most itt állok a város leghíresebb étterme előtt, ahová egyéb esetben még csak be sem juthatnék, még sincs kedvem az egészhez. Ez nagyon nem az én világom. Harry átöleli a derekamat és elégedett vigyorral az arcán megint elkezd terelgetni maga mellett. Most komolyan! Mi vagyok én? Egy birka, hogy terelgetni keljen? Hú, de utálom az ilyen viselkedést. Ez olyan lekicsinylő, megalázó, vagy nem is tudom… Belépve az előtérbe a pincér már invitál is maga után és elvezet az egyik asztalhoz. Na igen, ki ne ismerné Harry Stylest? Helyet foglalunk a kellemes hangulatú kétszemélyes asztalnál. A teríték természetesen a legdrágább porcelánokból áll, a legmárkásabb evőeszközökből, kristálypoharakból, az asztal közepén pedig gyertyák égnek. De az egész helyre ez a túldíszítettség jellemző. Most komolyan… Ha csak a berendezési tárgyakat összeszedném, az is bőven kifutnák a lakásom árát.

- Na, hogy tetszik? – ereszt meg felém egy gödröcskés mosolyt.

- Nem rossz – felelem szűkszavúan.

- Mi az, hogy nem rossz? Mindenki ide akar bejutni, te meg csak annyit mondasz rá, hogy nem rossz? Ez most komoly? – döbbenete határtalan.

- Most erre mit mondjak? Nem vagyok oda túlságosan az ennyire kicicomázott helyekért.

- Na ilyen csajjal sem találkoztam még. A helyedben már mindenki el lenne ragadtatva a gyönyörtől, hogy ide hoztam.

- Nem vagyok mindenki – vágok indulatosan a szavába. Nem akarom én ezt a kellemetlen beszélgetést.

- Sziasztok! – jelenik meg egy páros az asztalunk mellett. Mikor odanézek észreveszem, hogy Paul és egy nő áll mellettünk. A férfi kedves mosolyát látva az én szám is felfelé görbül.

- Sziasztok! – viszonozzuk az üdvözlésüket.

- Kate! Igazán örülök, hogy újra találkozunk. De nem akarunk zavarni…

- Nem zavartok! – vágok gyorsan a szavába. Én örülök, hogy ő itt van. Az egyetlen szimpatikus egyén az egész bagázsból.

- Akkor nincs kedvetek odaülni hozzánk? – mosolyog Harryre negédesen a csaj. Azt hiszem elkönyvelhetem, hogy ez nem Paul barátnője, mert azt hiszem, ezt nem tűrné el.

- Nincs… - kezdené Harry.

- Nagyon szívesen – vágok a szavába, miközben már fel is pattanok a helyemről.

- Jaj, de illetlen vagyok! Kate, had mutassam be Judyt. Ő az egyik fő segítségem, aki a fiúk koncertjeinek leszervezését intézi.Judy, ő itt Kate, a fiúk új stylistja.

- Igazán örvendek – erőltetek mosolyt az arcomra, miközben kezet nyújtok a csajnak.

- Úgy szintén – nyávogja a szőke plázacica.

- Akkor gyertek – nyújtja Paul a karját és én mosolyogva fogadom el a gesztust és indulunk meg a másik asztal felé. A szemem sarkából látom, hogy Harry arca vörös a méregtől, de különösebben nem izgatom rajta magam. Paul kellemes társasága teljesen lefoglal. Jól elbeszélgetünk, miközben helyet foglalunk, majd rendelünk. Minden féle szóba kerül közöttünk, de legalább kellemesen telik az idő. Harryt eközben lefoglalja a szőke csaj, de úgy látom, nagyon nincs is ellenére, bár néha eléggé mérges pillantásokat vet felém, vagy éppen próbálkozik magára vonni a figyelmemet, de nem igazán vagyok vevő az idiótaságaira. Inkább nevetgélek Paullal és úgy érzem, hogy nem bántam meg, hogy eljöttem erre a „randira Harryvel”, amit igazából inkább Paullal töltök.

- Harry! Haza vinnél? – hallom meg a szőkeség nyavíkolását. Rögtön elkezdek magamban drukkolni, hogy igent mondjon neki, hiszen én nem akarok még egy csendben eltöltött utat vele a kocsiban, egy kínos elköszönésről már nem is beszélve. Akkor inkább megyek taxival…

- Bocsi, de én Kate-tel jöttem.

- Nyugodtan mehettek együtt, majd én hazamegyek taxival – mosolygok rá édesen. Csak egyezzen bele!

- Ne viccelj! Akkor majd én hazaviszlek! – mosolyog rám kedvesem Paul.

- Látod, Harry! Meg is oldódott a dolog! Gyere Édes, nekem még terveim vannak veled! – kacsint a srácra kihívóan. Nem akarom tudni, hogy milyen tervei vannak vele! Én még ehhez kicsi vagyok! Fúúúj…

Kissé mérges tekinteteket felém lövellve bár, de Harry nagy nehezen beleegyezik, hogy akkor most a csajjal lépjen le. Én fellélegzek, hogy vége a rémálom randinak. De várjunk csak! Ha belegondolok, nem is volt ez rossz este! Hiszen én Paullal nagyon is jól éreztem magam, és az estének még nincs vége…

Sziasztok!

Hát, sajnálom, hogy csak most... Remélem, hogy vagytok itt még páran, akik olvastok. Azok, akik a másik blogomat követték tudták, hogy itt addig nem várható új rész, amíg azt be nem fejezem. És mivel annak vége, így most már csak erre fogok koncentrálni. (Már ha van még itt olyan, akit érdekel a sztori.)

Köszönöm szépen a komikat és hogy még itt vagytok nekem (legalább is remélem). Várom a véleményeket, hogy érdemes-e írnom, vagy hagyjam az egészet.

Puszi: Klau

7. fejezet

"Csodálkoztam, amikor igent mondott, de volt egy olyan érzésem, 

hogy csak Zaynt akarja bosszantani, aminek nem értettem az okát, 

de nem is számított. Az a lényeg, hogy közelebb kerüljek a célomhoz!"

Harry Styles

Kate Peterson

A gyomrom görcsbe rándul, miközben a tükörben megszemlélem magam. Nincs több időm. Hogy biztos vagyok-e a döntésemben? Na ez az, amit még én magam sem tudok biztosan. Rettegek attól, ami most vár rám. Úgy érzem, képtelen vagyok lelkileg felkészülni erre a találkozásra, pedig ennél tovább már nem húzhatom. Az egyik asszisztensemnek beszóltam reggel, hogy kezdje el a fiúkkal a próbát, hiszen szerencsémre az eddigi egyik legnagyobb ügyfelem bejelentkezett hozzám reggelre, így ez jó kifogás volt, hogy ne kelljen rögtön a kezdésre beérnem, és találkoznom velük. De most már itt vagyok, igaz, hogy még mindig nem az irodámban, ahol lennem kellene, hanem a női mosdóban. Mély levegőt veszek, és elindulok a vesztőhelyem felé. Legalább is én úgy érzem magam, mintha a kivégzésemre sétálnék. Szörnyű éjszakám volt, alig aludtam valamit, de úgy döntöttem, nem adom fel. Nem adhatom fel! Másodszorra nem! Legfőképpen ő miatta... Az ajtó előtt állva lehunyom egy pillanatra a szemem, és magamra öltöm a közönyös álarcomat. Ez vagyok én. Egy maszk mögé bújt, félős kislány. De ez most nem számít. Mikor lenyomom a kilincset és belépek a helységbe, már egy magabiztos nő látszatát keltem.
- Sziasztok - köszönök oda a jelenlevőknek, mire szinte egyszerre hangzik fel a válasz.
- Szia! Jó, hogy jössz. Majdnem készen vagyunk, úgyhogy innentől a te reszortod - mosolyog rám kedvesen a beosztottam.
- Oké, köszi szépen a segítséget - próbálok minél kedvesebben viszonyulni hozzá a helyzethez, meg ahhoz képest, hogy semmi kedvem sincs itt lenni. Főleg nem velük.
- Szeretnék veled beszélni! - lép hirtelen elém egykori legjobb barátom.
- De én veled nem! - utasítom durván vissza, ezzel ellépek mellőle, és elkezdem felmérni a terepet. Rá kell, hogy jöjjek, majdnem tökéletesen eltaláltam az ízlésüket is, na meg a méretüket. Pár ruhadarab van csak az elutasítottak között. - Meg vagytok elégedve a ruhákkal? Valamilyen különleges óhaj-sóhaj valakinél?
- Nem, köszi, ezek tök jók - válaszol Harry. - Mond csak, nem jönnél el velem vacsorázni? - ereszt meg felém egy bugyiolvasztó félmosolyt, amitől szerintem majdnem minden csaj rögtön beadná a derekát, kivétel én. Ha tudnám, mikor adja fel a gyerekes próbálkozásait...
- Már mondtam, hogy nem - utalok az előző napra.
- Mondtam, hogy hagyd békén! Nem megy veled sehová! Mit nem értesz meg ezen? - csattan fel Zayn. Egyik szemöldököm az egekbe szalad, hiszen semmi joga megmondani, hogy mit tehetek és mit nem. Na ebből nem eszik! Dac, méreg, bosszúság járja át minden pólusomat, minek következtében gondolkodás nélkül reagálok.
- Tudod mit? Szívesen elmegyek veled valahová - mosolyodom el bájosan. Ez az! Színészkedésből ötös.
- Tessék, de ... - makogná a döbbent srác, aki nem érti, hogy szavai miért pont az ellenkezőjét váltották ki belőlem, mint ő szerette volna.
- Tényleg? - A göndör csak döbbenten bámul rám, nekem viszont csak most esik le, hogy mit is tettem. Annak mondtam igent a randimeghívására, aki régen is, és tegnap is mindenféle csúfságnak elhordott. Én sem vagyok százas, az már tuti! De már nem táncolhatok vissza.
- Igen, örömmel!
- Nem mehetsz vele sehová! Ő, ő...
- Fogd már fel, hogy semmi jogod beleszólni az életembe, a döntéseimbe! - mordulok rá.
- Oké... - Mély levegőt vesz, gondolom ezzel nyugtatná magát. - Akkor most már igazán elmondhatod, hogy mivel bántottalak meg!
- Álmodik a nyomor. Nem mondok neked semmit!
- Ó, dehogy is nem! - kapja el a karomat, amikor el akarok sétálni mellette. Nem durván fog, csak éppen annyira, hogy megtorpanásra késztessen, és az az ismerős érzés átjárja a testemet.
- Engedj el! - sziszegem.
- Zayn! Engedd el, ezt nem teheted! - parancsol rá Niall, de az előttem álló fiúból semmilyen reakciót nem vált ki.
- Kate Peterson! - vágódik ki az ajtó, miközben az idegbeteg főnököm beviharzik rajta - Te mit képzelsz magadról? Megmondtam neked, hogy ők az elsők! Nem tudod felfogni a cseppnyi agyaddal? - teljesen porrá alázva érzem magam. Pont a fiúk előtt ordít le, néz semmibe. Most még csak az sem vigasztal, amikor lesápad a felismeréstől, hogy a fiúk is jelen vannak, és ő pont előttük mutatja ki a valódi énjét. - Akarom mondani, mi volt ez a reggeli? Sziasztok srácok! - tekint körbe a szobában, majd pillantása megakad a ruhákon. - Ezt te sem gondolhatod komolyan! Nem aggathatsz rájuk nevesincs kis kezdő tervezők munkáit, hiszen ők sztárok! Azonnal tüntesd el innen ezeket, és valamelyik világhírű tervezőt keresd fel! - kezd el pattogni.
- Köszönjük, de nekünk ezek a ruhák kellenek. - Liam szavai teljesen váratlanul érnek. - Mi örülünk neki, hogy végre valaki normális ruhákat ad nekünk, és nem azokat a szörnyűségeket - kacsint rám. - Úgyhogy, ha lehet kérni, ne változtass a felálláson! Köszi! - vigyorog a drága munkaadóm képébe elégedetten, ami döbbenetében csak pislogni képes, majd gyilkos tekintettel mered rám.
- Megmondtam, hogy a fiúk az elsők! Ezt tartsd észbe! Ne felejtsd el, hogy mit mondtam! - néz rám jelentőség teljesen, majd emelt fővel kivonul. A felfuvalkodott hólyag! De utálom.
- Ez meg mi volt? - Niall döbbenten bámul rám. - Miről beszélt ez? Mit mondott neked?
- Nem számít - nézek vissza rá határozottan.
- Akkor most már elmondanád, hogy mivel bántottalak meg ennyire? - tér vissza az eredeti témához Zayn.
- Az is lényegtelen. Akkor a ruhákat átnéztétek, most már csak az van hátra, hogy megbeszéljük a következő díjátadóra milyen ruhát szeretnétek, vagy rám bízzátok-e magatokat.
Ez után szerencsére maradunk a kötelező témáknál, ami valószínű a négy srác figyelmeztető pillantásnak köszönhető, amivel Zaynt tüntetik ki, amikor az ellenkezni akar. Átbeszéljük, hogy ki mit is képzelt el magának, terveket nézegetünk, és egy pillanatra úgy érzem, hogy minden normális, hogy nem kell félnem a következményektől, vagy a múltamtól. A munkám megint elvarázsol, eltereli a figyelmemet a nyomorult életemről, a gondolataimról. Teljesen kikapcsolok, és csak élvezem, hogy a legnagyobb szenvedélyemről beszélhetek. Idillikus helyzetünkből egy kopogtatás ránt vissza a valóságba.
- Sziasztok! - lép be mosolyogva a menedzserük. - Örömmel látom, hogy sikerült őket megzaboláznod, és nem nehezítik az életedet, mint az enyémet szokták.
- Naaa... ez gonosz volt! Mi áldott jó emberek vagyunk, akik sohasem görgetnek eléd semmilyen akadályt - vigyorog Louis.
- Ha jobban megnézed, a fejünk felett a glória - kontráz rá Niall.
- Igen, Niall. A szőke hajaddal, na meg a feléd képzelt glóriával tényleg olyan vagy, mint egy kis angyal, már csak a vasvilládat kellene elrejtened! - röhög fel Paul a saját poénján, mire nem bírom ki, hogy ne kacagjak én is vele. Csípem ezt az ürgét, bár a többiek úgy néznek rám tettem miatt, mintha valami földönkívüli lennék.
- Most mi van? - kérdem értetlenül.
- Mi, még nem is hallottunk téged így nevetni - álmélkodik Liam. Én csak megvonom a vállamat, nem tulajdonítva különösebben nagy figyelmet a szavainak.
- Valószínűleg azért nem, mert nem vagytok ilyen hihetetlenül jóképűek, na meg sármosak, mint én - poénkodik a nemrég érkezett, miközben rám kacsint, én pedig csak vigyorogva bólogatok. - Akkor a lényeg, mert rohannom kell. Kate. Nem tudom, hogy említettem-e már, de úgy döntöttünk, hogy a következő díjátadóra neked is menned kell, mivel ott mutatunk be hivatalosan is, mint a fiúk új stylistja. Kérlek, hogy az alkalomnak megfelelően öltözz fel, bár gondolom ezzel neked nem mondok ujjat. Na pá mindenkinek, mert tényleg késésben vagyok - int oda nekünk, majd kivonul. Én csak dermedten bámulok magam elé, miközben a szavai értelmét próbálom emésztgetni. Most komolyan? Egy hét múlva meg kell jelennem a fiúkkal azon a puccos estén? Nem akarom! Minden porcikám tiltakozik a dolog ellen, de nem tehetek semmit. Eladtam magam a főnökömnek az álmaimért, és jelenleg semmilyen kiutat nem találok. Most mi a franc lesz? Lassan tudatosul bennem a dolog, hogy ezentúl mindig ez lesz. Mindig ezzel az öt fiúval kell lennem, bármennyire is nem akarok. Lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha megpróbálnék velük megbarátkozni? Nem, azt nem lehet, hiszen én gyűlölöm őket, főleg őt, de így mi lesz ezután? Állandó harc, egymás bántása, vagy mi? Ráadásul bevillan egy gondolat az elmémbe. Perrie-t is el kell viselnem, hiszen tuti, hogy ő is ott lesz a gálán. Nem eshetünk egymásnak minden találkozásunkkor.
- Mi is megyünk - rángat vissza Liam hangja a gondolataimból. - Akkor szólj, ha megvannak a ruhák, vagy ha valami miatt kellünk.
- Oké - hebegem kissé még zavartan. - Pár napon belül értesítelek. Sziasztok.
- Nem, nem! Én még kérek egy címet, ahová érted mehetek - vigyorog rám Harry. - Este hét jó lesz neked?
Még ez is! Totál ki is ment a fejemből ez a vacsora. Kell ez nekem?
- Harry! - morran rá Zayn, mire rájövök, hogy igenis kell nekem ez az este, ha másért nem is, hogy Zaynt idegesítsem. Elővéve legbájosabb mosolyomat elárulom a göndör srácnak a címemet, és rábólintok az időpontra.
- Oké, akkor ma este! Szia szépségem - int búcsút, majd elhagyja a szobát.
- Jól meggondoltad? Tényleg úgy gondolod, hogy ez jó döntés? - von kérdőre az előttem álló Zayn. - Nem hiszem, hogy a szüleid, főleg az apád örülne egy olyan pasinak, mint Harry! - Ezt nem kellett volna! Mit képzel ez magáról? Ennyit a maszkomról.
- Ne merészeld még egyszer az apámat a szádra venni! Semmi jogod hozzá! Azt csinálok, amit akarok, elég nagylány vagyok már ahhoz, hogy dönteni tudjak! Szállj le rólam!
Ő csak mély levegőt vesz, és értetlenséggel a szemében kivonul az irodámból, ezzel végre egyedül hagyva engem. Tehetetlenül roskadok vissza a székemben, és kétségbeesve hajtom le a fejemet. Mi lesz ebből? Mi sül ki egy olyan vacsorából, ahol utálom a partneremet? Ó, anyám, mibe kevertem már megint magamat?


Sziasztok!

Remélem elnyerte tetszéseteket a rész. Köszönöm szépen a komikat és a feliratkozásokat. :) Nem hiszitek el, hogy mekkora löketet adnak ezek!
Történt pár változás az oldalon, na meg lehet lesznek még mások is. Először is köszönöm szépen Bellának az új fejlécet! Megint alkottál! Imádlak! :)
Másodszorra is, mivel kevés az időm, így felkértem egy kedves leányzót, hogy vállalja el a bétám szerepét. Ezúton is köszönöm szépen neki a kritikát is, na meg a bétázást! Hatalmas ölelés Németh Barbynak a segítségéért! :)
Remélem mindenkinek jól telik a szünet! Kiélvezitek, hogy nincs suli, nem kell tanulni. Ha esetleg unatkoznátok, akkor elárulok valamit, amit eddig nem sokan tudnak rólam. Az egyik design blogon kritikákat is írok, de most tettem ott közzé egy bejegyzést, amiben van jó pár olyan befejezett blog, amit ajánlok a figyelmetekbe. Vannak közötte igazán régi sztorik is, na meg nem túl régen befejezettek is. Nézzétek meg, ha gondoljátok (ITT) !
Puszi: Klau
Ui :Várom a véleményeket a részről! :)

6. fejezet

"Nem értem ezt az egészet! Mi folyik itt? 

Mivel bántottam meg ennyire? 

Hiszen én nem is emlékszem erre a lányra!"

Zayn Malik

  Kate Peterson

- Elizabeth... - hallom meg magam mögül Zayn elhaló hangját. Kontrolálnom kell magam, hogy ne kapjam felé a fejem, hiszen azzal véglegesen elárulnám magam.

- Mi van vele? - kérdi Liam barátjától.

- Ha Kate így gondolkozik rólunk, vagyis rólam, akkor Elizabeth milyen véleménnyel lehet arról, ahogyan vele viselkedtem? - hangjából csak úgy árad az ön marcangolás, amely számomra hihetetlen. 

- Mondtuk már, hogy felejtsd már el azt a csúnyaságot! - mordul rá Harry, mire belém mar a jól ismert keserűség.

- Én meg megmondtam már, hogy ne hívd így! Nem voltam elég világos? Vagy megint be kell, hogy húzzak érte egyet? - Nem értek semmit! Zayn az egykori önmagamat védi a többiek előtt. Miért? Hiszen ő dobott el! Akkor most miért teszi ezt? 

- Nyugodjatok le! - szól közbe Liam - Tényleg jobb lesz, ha ezt a próbát áttesszük holnapra, mi pedig hazamegyünk. Nem eshettek megint egymás torkának egy régi baklövés miatt! - Szóval ez lennék én? Egy régi baklövés? Meddig akarnak még kínozni? Menjenek már innen! Hagyjanak egyedül! 

- Tűnjetek már innen! - hangom elgyötört, már nem is parancsoló, inkább kérlelő.

- Oké! Szerintem is az lesz a legjobb. Holnap reggel majd eljövünk, és átbeszélünk mindent! Meg, akkor felpróbáljuk a cuccokat is! - osztja meg velünk véleményét Liam.

- Nem! Tudni akarom, hogy mit tettem, amiért gyűlöl! - pillant rám Zayn akaratosan.

- Márpedig azt nem fogod megtudni! Ha rájössz magadtól, az oké, de én nem foglak felvilágosítani!

- De, igenis fogsz! Addig én ugyan nem megyek innen sehová, amíg nem mondod el! 

Megint az  ajtó. Megint kopogás. De ennek most nem örülök. Lehet, hogy az a személy, aki mindent összedönt? Aki tudja, hogy ki is vagyok valójában?

- Ez biztos anyukád lesz! - Niall mosolyogva szemléli barátját. Engem viszont átjár a teljes kétségbeesés.
Az ajtó lassan nyílik ki... és egy olyan személy lép be rajta, akire végképp nem számítottam. A fiúk is meglepetten bámulják a frissen érkezettet, de ő nem zavartatja magát. 

- Sziasztok! - köszön oda nekünk, majd Zaynhez lép és megcsókolja. - Szia Baby! - nyávogja a srácnak, de nem is ez bosszant igazán. Én idegesítem saját magamat. Miért tér vissza ez az érzés? Hiszen igaz, hogy valamikor bele voltam zúgva a legjobb barátomba, de már nem. Most már csak gyűlölöm, de akkor miért érzek mérhetetlen féltékenységet? Miért emészt a zöldszemű szörnyeteg? Én ezt nem érezhetem!

- Szia Perrie! Hát te? Hogy kerülsz ide? - kérdi a srác, miközben a szerelmét nézi. 

- Anyukád hívott, hogy ide tart, így jöjjek én is, és akkor együtt elmehetnénk majd valahová - negédeskedik a szőke kígyó.

- Az jó lesz, ha végre elhúzzátok a csíkot! - mordulok fel idegesen - Van, aki dolgozni szeretne! 

- Zayn! Ki ez a csaj? És mit gondol magáról? Ki lenne már ő, hogy így beszélhet velem? - affektál a szőkeség.

- Perrie, ő itt az új stylistünk, Kate Peterson. Kate, ő itt Zayn menyasszonya, Perrie ...

- Igen, tudom, hogy ki ő! Mennétek végre? - vágok Niall szavába, valljuk be, eléggé illetlenül.

- Mit képzelsz magadról? Tudod te, hogy kikkel beszélsz? Ők itt sztárok, ahogyan én is! Te meg egy kis senki! Gondolkozz már egy kicsit!

- Hidd el, jobban tudom, hogy ki kicsoda itt, mint bárki más! Éppen ezért mondom el most utoljára, hogy menjetek innen! Elég volt belőletek mára! - nagyon elegem van a mai napból. A folytonos feszültségből, és valljam be, hogy rettegek, hogy mi lesz, ha Zayn anyukája ideér, és találkozunk. Akkor lesz csak igazán nagy balhé, amihez már semmi erőm, na meg kedvem sincs.

- Na ide figyelj, te kis felkapaszkodott, pökhendi csitri! Nem tudom, kivel kellett lefeküdnöd, hogy megkapd ezt a munkát, de jó lenne, ha visszavennél az arcodból! - lép közelebb hozzám és mosolyog gúnyosan az arcomba.

- Perrie! - a fiúk szinte egyszerre mordulnak rá, ami még akár jól is eshetne, de hát, na... 

- Hagyjátok! Hát, drágám, nekem senkivel sem kellett ágyba bújnom, hogy itt legyek, de azt igazán elárulhatnád, hogy te a két kezeden meg tudod-e számolni azokat, akikkel összeszűrted a levet a karriered érdekében. Vajon Zayn is csak ezért kell, vagy... - egy hatalmas csattanás, amely ahhoz a pofonhoz tartozik, amit ez a liba kever le nekem.  - Na tűnés innen! Mindenki! Kifelé! Takarodjatok! - ordítok magamból kikelve.

- Gyerünk! - ragadja meg Zayn a csaj karját és elkezdi kifelé rángatni, miközben az ordibál, hogy én milyen vagyok. Még, hogy én! Inkább ő! 

- Jól vagy? - Lép oda hozzám Harry, miközben aggódva méricskéli az arcomat.
- Szerinted? - förmedek rá mérgesen, de észreveszem megbántott tekintetét. Megint mérgemben reagálok, holott szegény srác csak kedves akart lenni velem. - Sajnálom, csak ideges vagyok - kezdek szabadkozni, miközben a földet pásztázom zavaromban. Majd beugrik, hogy mit is tettek velem, hogyan beszéltek rólam, és már minden bűntudatom messze is száll. Hiszen ők is megbántottak! Dacosan szegem fel a fejemet. - Kérlek, menjetek el innen! Egyedül akarok lenni! 
- Oké. Akkor holnap reggel visszajövünk. Szia! - Liam mint mindig, most is az udvariasság mintaképe. Csak biccentek neki, miszerint nyugtáztam a mondottakat. Kurtán elköszönök tőlük, mire mindannyian elhagyják a helységet, és én végre egymagam maradhatok. Remeg minden végtagom, úgy érzem, nem bírom tovább a négy fal között. Idegesen veszem magamhoz a cuccaimat, és kiviharzok az irodából, miközben odaszólok az egyik titkárnőnek, hogy csak holnap jövök vissza. Lábaim maguktól veszik az irányt a kedvenc parkomhoz, azon belül is a padomhoz, amely a terület talán egyik legeldugottabb helyén található. Leroskadok rá, és kétségbe esetten temetem a kezeim közé az arcomat. A gondolatok csak úgy száguldoznak az agyamban, nincs megállás nekik. Minden lepereg a szemeim előtt. A gyermekkorom Zaynnel, az a bizonyos este, az utána való lassú talpra állásom lelkileg, a viszontlátás, és ez a mai reggel. Katasztrófa az egész. Lehet, hogy jobb lenne, ha feladnám a munkám, és kitalálnék valami mást, csak, hogy ne keljen vele, velük többet találkoznom. Nem akarom ezt! Egyetlen porcikám sem kívánja, hogy megint bántsanak, megalázzanak, márpedig, ha megtartom a munkámat, ez vár rám, hiszen örökké nem titkolhatom el, hogy ki is vagyok igazából. Valamivel le fogok bukni. Félek, nem is, inkább már rettegek! A magabiztosságom csak a külső álcám, de belül... belül remegek, pánikolok, feszengek a jövőtől. A jövőmtől, ami attól tartok, hogy a titkok napvilágra kerülését is magába foglalja. Mit tegyek? Hogyan nézzek holnap megint szembe velük? Mit mondjak, ha megkérdezik megint, hogy mivel bántottak? Milyen magyarázatot adjak a viselkedésemre? Fogalmam sincs. Nem tudom, hogy mit hoz a holnap, hiszen ezt senki sem tudja, de ezzel a félelemmel van értelme együtt élni? Vagy meneküljek el, és hagyjak mindent hátra? Nem tudom! Nem tudom! Nem tudom! Mit hoz a holnap? 


Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen sokára, de ez most így jött össze. Remélem tetszett a rész, bár nem azt hozta, amit a legtöbben vártatok, de azért remélem így is elnyerte a tetszéseteket! A előző részhez érkezett komikra is válaszolok hamarosan. 
Kérlek írjátok meg nekem, hogy mit gondoltok Perrie-ről, és hogy Ti mit tennétek Kate helyében? Feladnátok, vagy harcolnátok? 
Kellemes hétvégét mindenkinek! Remélem a suliban mindenkinél rendben minden! 
Puszi: Klau

5. fejezet

" Válaszokat akarok, de Ő nem akarja nekem megadni ezeket!

 Ezzel viszont csak a kíváncsiságomat csigázza, és tuti,

 hogy nem állok le addig, amíg nem kapok válaszokat! "

Zayn Malik

 Kate Peterson

Mély levegőt veszek, amikor az irodám ajtaja elé érek és határozottan benyitok. A négy fiúból kettő a kanapén ücsörög és röhögve figyeli emezt a két idiótát, miközben azok egymást kergetik a helyiségben. 

- Mi folyik itt? - élesen csattan a hangom, mire mindenki felém kapja a fejét - Megkergültetek?

- Elvette a telefonomat és most nem adja vissza! - háborog Louis, miközben Harry-re mutogat.

- De... - kezdene magyarázkodásba a göndör.

- Nem érdekel! Add vissza neki, aztán lássunk neki a munkának! Nem érek rá! - ezzel az állványokhoz vonulok, amiket előre bekészítettem tegnap, rajta a nekik szánt ruhákkal. - Legyetek szívesek, nézzétek meg ezeket és ami tetszik, azt fel is kellene próbálnotok. Így én is jobban látom majd, hogy melyikőtök ízlésébe mi fér bele, valamint, hogy jó méreteket választottam-e. 

- Egy ilyen gyönyörűségnek bármit! - lépdel felém Harry - Ha végeztünk, nincs kedved meginni velem valamit? 

Ajánlatán ledöbbenek. Egy pillanatra még a szavam is elakad, de gyorsan rendezem gondolataimat.

- Hát, ezt jól eltaláltad! - szavaimra önelégült vigyor kúszik az arcára - Nincs kedvem veled sehová sem elmenni! - a vigyora pedig már le is lohad. 

- Miért? - néz rám értetlenül.

- Természetesen azért, mert velem jön el, nem pedig veled! - ezen szavak közben megérzem, ahogy egy kar átöleli a vállamat. Az undor elkap, ezért gyorsan lelököm magamról a Louishoz tartozó testrészt és arrébb lépek tőle.

- Na azt várhatod! Egyikőtökkel sem megyek sehová! De, ha így folytatjátok, az nekem csak jó, mivel munkahelyi zaklatásért, vagy feljelentelek titeket, vagy pedig leadhatom ezt a melót. - vigyorgok önelégülten.

- Nem értem, miért vagy ilyen!? - szól közbe a szöszi - Mi csak megismerni szeretnénk, hogy ne ilyen merev légkörbe kelljen eltölteni a következő hónapokat! Mi a rossz neked ebben? 

Fogalmam sincs, hogy mivel indokolhatnám meg viselkedésemet úgy, hogy közben ne buktassam le magamat. Megmentőm megint csak az ajtó lesz, igaz, most nem kopogtatnak, hanem nemes egyszerűséggel kivágják, de olyan lendülettel, hogy azt hiszem, tokostól kiszakad.

- Fiúk! - kiállt fel boldogan a belépő - Jön anya! - mosolya a füléig ér. Valószínű régen láthatta. Mindig is szoros volt a kapcsolatuk, és úgy látszik, ez az évek múlásával sem változott.

- Az király! Akkor végre megnyugodhatsz! - mosolyog rá kedvesen Liam.

- Mikor érkezik? - teszi fel helyettem a kérdést a bongyor bárány. Ez engem is érdekel, hiszen valahogyan el kell kerülnöm!

- Már a városban van, útba ide! Azért hívott az előbb, hogy pontosan most hol is vagyok, mert látni akar! - most olyan, mint évekkel ezelőtt. Süt róla a boldogság, úgy vigyorog, mint régen és ugyan azt a csillogást látom a szemében, mint amit mindig is láttam, ha valamelyik szerettéről volt szó. Az én szívem pedig összeszorul, hiszen miattam már soha sem fog így nézni! Én nem számítok már neki semmit. Sőt! Lehet, évekkel ezelőtt sem számítottam! Torkom még most is összeszorul erre a gondolatra, de nem engedhetem meg magamnak ezt a gyengeséget. Nem engedhetem le a megtörhetetlen, kemény nő álarcát előttük, hiszen akkor kérdezősködnének. Most viszont valamit ki kellene találnom, hogy mivel kerülhetném el ezt a találkozást.

- Mi lenne, ha ebben az esetben holnap kerítenénk sort a próbára? - jut eszembe a mentő gondolat.

- Nem szükséges! Anya idejön és megvár! Nem akar zavarni minket a munkában, csak látni akar! - mosolyog rám. Én ezt a mosolyt jól ismerem, hiszen volt benne részem bőven, és ez felemészt. Vagyis az a tudat emészt fel, hogy ha tudná, hogy ki vagyok, nem tenné ezt.

- Nem! Ha jól gondolom, régen találkoztatok, úgyhogy menjél nyugodtan! Vagy a fiúkkal végigzongorázzuk az ö cuccaikat, Te meg beugrasz majd, amikor ráérsz. - Mindegy, hogy milyen úton-módon, de el kell innen tüntetnem, mire az anyukája ideér!

- Miért vagy most ilyen megértő vele? - szinte süt Liam arcáról az értetlenség. Erre most mit mondjak?

- Már ez is baj! Oké! Akkor nem mehet el, és az anyukája sem jöhet ide! Így jobban tetszik? - fonom össze a karjaimat a mellem alatt.

- Az előző verzió jobb volt. Ha jót akarsz magadnak, akkor ne csináld ezt, mert esküszöm, hogy nem érdekel, hogy mivel fenyegetsz, rád vetem magam! - mosolyog rám ártatlanul Harry.

- Neked most mi bajod van? - teljes káosz a fejemben. Mit csináltam?

- Az, hogy összefonod a melled alatt a karodat, amivel megemeled azokat, és a figyelmem csakis arra tud összpontosítani. Tehát a perverz énem előtérbe kerül, és rád veti magát. - motyogja ezt a göndör úgy, hogy közben folyamatosan a melleimet fixírozza. 

- Na ebből elég volt! - eresztem le mérgesen karjaimat - Tűnjetek innen! Nem érdekel, ha kirúgnak és tönkre teszik az életemet, de én ezt nem csinálom tovább! Beképzelt, arrogáns idióták vagytok! Azt hiszitek, tiétek a világ! A külsőség a lényeg! Az, hogy mások lelki világába tapostok, az nem számít! Nem számít, ha valaki élete miattatok megy tönkre! Az a lényeg, hogy az emberek mit gondolnak rólatok a csilli-villi életetek alapján, és a külsőtök miatt! Felszínes idióták vagytok egytől-egyig! Nem is értem, hogy szerethetnek titeket ennyien! Hogy nem látják a fától az erdőt! Majmok! - és ekkor már szinte üvöltök. A könnyeim marják a szemeimet, ahogy az évekkel ezelőtti összetört önmagamra gondolok.

- Honnan veszed, hogy mi ilyenek vagyunk? Nem is adtál nekünk lehetőséget! - emeli meg a hangját Zayn.

- Én ne adtam volna? És pont Te mondod ezt? Istenem, de nagyon gyűlöllek téged azért, amit velem tettél, és titeket is, mert miattatok tette! - ekkor már könnyeim az arcomat szántják.

- Miről beszélsz? Találkoztunk már? - az öt döbbent srác közül Liam ocsúdik fel először és néz rám kérdően. Bennem csak most tudatosul, hogy miket is mondtam, miket is vágtam a fejükhöz. Ezt hogyan fogom kimagyarázni?

- Lényegtelen! - köpöm neki a szavakat.

- Nem! Nem az! Valamiért nagyon gyűlölsz minket, főleg engem, és fogalmam sincs, hogy miért! Válaszokat akarok!- Zayn szemében nem csak a döbbenet, de a zavarodottság és a kétségbe esés is észrevehető.

- Válaszokat akarsz? Miért adnám meg? Annyit elmondhatok, hogy igen, találkoztunk már! Sőt! A többiekkel is. De mivel nem emlékeztek rám, így nincs is értelme megmondanom, hogy mikor és hol történt! Ti nem emlékeztek, nektek ez egy lényegtelen kis momentum, ebből kifolyólag semmi jelentősége sincs!

- Már hogyne volna, amikor sírsz miatta! Mit tettünk? - Louis esdeklően mered a szemembe, mintha bántaná a tudat, hogy valamit vétkeztek ellenem.

 - Mondom, hogy lényegtelen! Most pedig kérlek, menjetek innen! - szólítom fel őket. Úgy látszik, nem sokat ér a szavam, hiszen mindannyian egy helyben maradnak.

- Tudni akarom, hogy mivel bántottunk meg ennyire! Én nem vagyok olyan, aki egy lányt szándékosan megbánt! - toppant egyet lábával Niall. Olyan, mint egy durcás kisgyerek, aki nem kapja meg az általa óhajtott csokit.

- Én pedig nem akarom elmondani! - nézek szemébe elgyötörten.

- Elizabeth... - hallom meg magam mögül Zayn elhaló hangját.

Sziasztok!
Ügyes vagyok? Hoztam is a részt! Remélem tetszett annak ellenére, hogy egy hatalmas vitába csöppentetek! Kíváncsian várom a véleményeiteket! 
Az előző részhez kapott komikat köszönöm szépen és köszönöm azoknak, akik feliratkoztak! :)
Kitartást mindenkinek a sulihoz, már szerda van, tehát túl vagytok a felén! 
Puszi: Klau

4. fejezet

 "Alig vártam, hogy újra lássam, 

de Ő nem volt hajlandó tudomást venni rólam,

és ez kezdett megőrjíteni!"

Zayn Malik 

Kate Peterson

Csörgés. Mi ez? Mi ez az idegesítő hang? Álmosan, csukott szemmel tapogatózom az éjjeli szekrényemen, miközben tudatosul bennem, hogy ez az éktelen csörömpölés nem más, mint a telefonom ébresztőjének  a hangja. Nyűgösen, csukott szemmel nyomom ki. Nem akarom, hogy reggel legyen! Nem! Hiszen ez azt jelenti, hogy találkoznom kell velük megint! Este sokáig forgolódtam, azon gondolkozva, hogy mit is kellene most tennem. Nem akarom ezt a melót, de nincs választási lehetőségem. Vagyis van, de a másik opció nem elfogadható. Nem azért güriztem eddig, hogy Zayn Malik megint mindent tönkre tegyen! Na azt már nem! Mérgesen ülök fel az ágyamban és bújok ki a takaró alól. Kissé még félkómásan, de célba veszem a konyhát, hogy bekapcsolhassam a kávéfőzőt. Mikor ez megvan, elvonulok letusolni, ami kissé felébreszt, majd elvégzem a többi reggeli teendőmet. Fogat mosok, megfésülködöm, felteszek egy minimális sminket, majd felöltözöm. A kávémat magamhoz véve kiülök az erkélyemre és egy cigi társaságában elkortyolom azt, miközben a mai napomon agyalok. Be kell mennem a céghez. Tegnap már előkészítettem egy pár dolgot mára a fiúknak, de azokat még át kell néznem. Aztán jönnek ők, felpróbálják a ruhákat, véleményezik őket, és ezután indulhat az igazi munka részemről, hiszen akkor már ismerni fogom az ízlésüket. Mondjuk, a róluk látott képek alapján nem egy nagy durranás az egész, hiszen nincs túl különös stílusuk. Fekete csőfarmer, ingek, pólók, és kábé itt a vége. Na meg a cipők, kiegészítők. Ezt bárki meg tudná csinálni, nem igazán értem, hogy miért kellek ehhez én. Mindegy is. Amikor a kávém elfogy, a cigim leég, elindulok melózni. Miközben lefelé tartok a garázsba az autómhoz, eszembe jut, hogy miért is szoktam rá a cigire. Ez is az ő hibája, mint minden, ami rossz, vagy káros az életemben. Lassan, de biztosan beérek a munkahelyemre, ahol az asztalomon vár rám pár dosszié. Mindegyik egy-egy kezdő, tehetséges tervező kreálmányait tartalmazza. Előszeretettel dolgozom feltörekvő emberekkel és nem befutottakkal. Sokkal egyszerűbb velük zöld ágra vergődni, mint a már elszállt divatgurukkal. Belemerülök az anyagok tanulmányozásába. Tevékenységemben egy erőteljes kopogtatás szakít meg. Zavartan kapom fel a fejem és tekintek az órámra. Megdermedek egy pillanatra, hiszen nagyon elszaladt az idő, ezek ők lesznek. Megint felhangzik a kopogás, én pedig megemberelem magam. Felveszem a közönyös álarcomat, hiszen ezt már művészi szintre emeltem, majd kiszólok, hogy szabad. Az ajtó rögtön ki is tárul és belép rajta sorba az öt idióta. Zayn utolsóként lépi át a küszöbömet és a késztetés hatalmas, hogy felszólítsam, hogy fordulhat is vissza, de ezt nem tehetem, emlékeztetem magam erre a fontos tényre.

- Szia! - köszönnek szinte teljesen egyszerre. Félelmetes. 

- Sziasztok! - üdvözlöm őket közönyösen - Akkor lássunk is munkához! - emelkedem fel a székemből.

- Kérlek! - szólal meg Liam - Szeretnénk előtte egy kicsit megismerni, hiszen velünk fogsz dolgozni, nem is kevés ideig!

- Én nem érzem ennek szükségét. Elvégzem a munkám, és ennyi.

- De ez így nem jó! - szólal meg Niall is - Nem szeretnénk, hogy ha velünk utazol, meg veled dolgozunk, hogy teljesen idegen legyél számunkra! - néz rám kérlelően.

- Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen csinos lányt mindig öröm megismerni! - vigyorog rám Harry csábosan. Legalább is szerinte csábosan. Lehet, hogy most több ezer lány a bugyijába olvadna gödröcskés félmosolyától, de én nem. Ellenszenvem erősebb ennél.

- Igen! És így, hogy fogsz nekem segíteni megszívatni a többieket! - csatlakozik Louis is a győzködésemhez. 

- Sehogy! Én nem akarok veletek haverkodni! Nekem csak egy munka vagytok, semmi több! - vetem nekik oda, kissé talán túl gorombán is.

- De most miért vagy ilyen? Egy csomó lány örülne, hogy ha a helyedben lehetne, te meg még csak esélyt sem akarsz nekünk adni! - értetlenkedik Niall, miközben megbántottan pislog felém.

- Lehet, hogy akkor azok közül a lányok közül kellene választanotok! - kezd bennem felmenni a pumpa.

- Belehalnál, ha adnál nekünk egy esélyt? - szólal meg most először Zayn. Itt van vége a türelmemnek, agyamat elborítja a fekete köd.

- Én adtam! Te, vagyis ti pedig elszúrtátok! - vetem oda gondolkodás nélkül, de amikor tudatosul bennem, hogy mit is mondtam, megdermedek. Ennyire felelőtlen nem lehetek!

- Miről beszélsz? - néz rám kérdőn, hatalmas nagy barna szemeivel gyermekkori barátom.

- Nem számít! Hülyeségeket beszélek! Ne is figyeljetek rám! - rágom idegesen a számat belülről. Kell egy cigi! Most! Muszáj!

- Dehogy nem számít! Mit szúrtunk mi el? - lép elém Liam. Na, most mit kellene csinálnom? Szerencsémre kopogtatnak az ajtón.

- Szabad! - szólalok meg gyorsan, hátha ezzel megmenekülhetek. Az egyik titkárnő kissé félszegen nyit be.

- Jó napot kívánok! Szia Kate! Megjött a tervező, akit vártál, meghozta a ruhákat! - mosolyog rám kedvesen. Azt hiszem, a sors most kivételesen mellém állt.

- Oké, megyek is, úgy is a fiúknak hoz pólókat! - és már indulok az ajtó felé.

- Még nem végeztünk! - szól utánam az életem megkeserítője, Zayn.

- Persze, hogy nem, hiszen még munkánk van! - vetem oda gúnyosan, miközben kivonulok a helységből. 

A vendégemmel gyorsan végzek, ővele már régebb óta együtt dolgozok, igazán gördülékenyem mennek vele a dolgok. Úgy döntök, hogy két perc még belefér, ezért kisietek elszívni gyorsan egy cigit. Kihalászom zsebemből a dobozt, amiből kihúzok egy szálat, a számhoz emelem, majd meggyújtom, miközben egy mélyet beleszívók. A nikotin megnyugtatóan árad szét a testemben. Mélyen letüdőzöm, majd csukott szemmel lassan fújom ki a füstöt, miközben megpróbálom rendezni a fejemben kavargó katyvaszt. Nehéz dolog, de valahogy össze kell szednem magam. 

- Nocsak, nocsak! - üti meg fülemet egy nem várt hang - Szép dolog, mondhatom! Mi rád várunk, te meg itt cigizgetsz! - rója fel nekem bűnöm, mire én felé fordulok.

- Oké, már megyek is! - s már surrannék is el mellette, hogy miután elnyomom a félig leégett cigimet már menekülhessek is el előle, főleg, mivel tudatosul bennem, hogy ő is rágyújtott. Nem akarok vele kettesben maradni! Egyet lépek, amikor elkapja a karomat. Nem szorítja erősen, de határozottan tartja mancsában az én vékony testrészemet. Az ismerős bizsergés megint végigszalad a testemen, de ezzel most nem foglalkozhatom.
- Elengednél? - nézek rá felhúzott szemöldökkel - Dolgom van! 
- Érdekes! - horkant fel - Eddig nem siettél! Tulajdon képen mi bajod van velünk?
- Nekem? Semmi! Egy munka vagytok számomra és ennyi! - szorítása enyhül a karomon és én ezt kihasználva elrántom azt mancsából.  
- Ne legyél már ennyire frusztrált! Engedd el magad! Így elég szar dolog lesz együtt dolgozni! - morogja kissé indulatosan. Szerencsémre megcsörren a telefonja. - Ezt fel kell vennem, az anyukám hív. 
- Nyugodtan. Ha nem akadályozol meg, én már régen itt sem lennék! - ezzel hátat fordítok neki és bevonulok. Eszembe jut Trisha. Mennyire szerettem őt! Ő mindig jó volt hozzám. Vele néha a mai napig összefutok az utcán. Ekkor villan be, hogy mi lesz, ha meglátogatja Zaynt, míg velük dolgozok? Hiszen ő lebuktathat! Még egy ok, amiért idegeskedhetek! Mit hozhat még a mai nap?


Sziasztok!
Igazán sajnálom, hogy ennyire megvárakoztattalak Titeket! Nem kezdek magyarázkodásba, hiszen nem lenne semmi értelme. Annyit azonban elárulhatok, hogy ma annyira belejöttem, hogy a következő fejezet is kész van, csak át kell majd néznem!
Köszönöm szépen a komikat! Sokat jelentenek nekem! Kérlek titeket, ehhez a részhez is írjátok le a véleményeteket, legyen az akár negatív, akár pozitív. Kérlek még benneteket, hoyg aki nem tette még meg, az iratkozzon fel, ha van rá lehetősége!
Valamint, ha van kedvetek, írjátok meg, hogy milyen volt a suli kezdés? Remélem mindenkinek akadálymentesen sikerült! :)
Puszi: Klau