2015. augusztus 23.

2. fejezet

"Első ránézésre ismeretlen volt a lány, 
de ahogy kezet fogtunk elkapott egy ismerős érzés. 
Nem értettem magam... "
Zayn Malik


Kate Peterson

A frissen érkezettek bemutatkoznak a "kedves" főnökömnek, így megtudom, hogy a számomra idegen férfi a menedzserük. Aztán következik az, amitől mindig is rettegtem. Szembe kell néznem azzal, aki egykoron tönkre tett, és a haverjaival, akik miatt tönkretett. Szinte filmként peregnek le annak a bizonyos éjszakának az emlék kockái a szemem előtt, amikor tekintetünk először találkozik. Érzem a minden porcikámat átjáró veszteséget, a szégyent, amikor megtudtam, hogy a külsőm miatt dobott el, az apám halála miatt érzett űr is felerősödik bennem. Rettegek, hogy nem bírom magam tartani, és összeroppanok itt, előttük. Pedig ezt nem engedhetem meg magamnak, hiszen akkor jogosan kérdezhetnék meg, hogy mi a bajom, és akkor napvilágot láthatna az igazi kilétem, a múltam, és én ezt nem engedhetem. Eszembe jut a fogadalmam, az, hogy mennyi munka árán lettem olyan, amilyen. Milyen nehéz volt a változás. Lassan, tégláról téglára erősítem fel magamban a falamat. Azt a falat, amit évekkel ezelőtt létrehoztam. Milyen különös fintora a sorsnak, hogy annak a bizonyos tragikus éjszakának a negyedik évfordulóján találkozunk először, és sajnos nem utoljára. Éppen csak, hogy elérem, hogy ne omoljak össze, és a külső szemlélők megtévesztése képen létrejött falam megerősödik, amikor kezdetét veszi a legvadabb rém álmom. A főnököm hamisan rám mosolyog, és belekezd a szerintem tök fölösleges monológjába.
- És akkor had mutassam be nektek a mi kis gyöngyszemünket! Garantálom nektek, hogy ő az egyik legjobb a szakmájában. Fiúk, az új munka társatok, Kate Peterson. - mutat rám ez a bájgúnár. Jelenleg őt is gyűlölöm, hiszen ő kényszerített ebbe a helyzetbe.
- Sziasztok! - Hangom magabiztosan, erőteljesen cseng, miközben belül remegek. Az érzéseim túlzottan is kuszák, ahogy végignézek a díszes társaságon, és még én magam sem tudom, hogyan is kellene velük viselkednem. A főnököm előtt nem lehetek velük bunkó, hiszen akár e miatt is kirúghat. Az egyik fő szabály, hogy a megrendelőnek mindig igaza van, és mindig kedvesnek kell lenni vele, még ha eszméletlenül idióta kérései vannak is.
- Szia! Én Liam Payn vagyok! - kezdi a sort a talán legkomolyabb kinézetű srác - Remélem jól ki fogunk jönni egymással, és gördülékenyen megy majd a munka! - miért kell úgy vigyorognia, mint a tejbe töknek? Én csak biccentek egyet felé, miközben elfogadom a mancsát, amit felém nyújt. Lehet idő közben megtanulták az illemet?
- Helló! Én Niall Horan vagyok, a csapat egyetlen ír tagja! - lép közelebb, miközben ő is a tenyerét nyújtja.
- Szia, Baby! A nagy Louis Tomlinson személyesen! Én vagyok a viccek és a poénok királya! - szökell elém a srác, és átölel. Köpni - nyelni nem tudok váratlan tette miatt, de a víz lever, ahogy felismerem a hangját. Ő volt az egyik, aki ócsárolt. Mintha tüzes vassal égetnének, úgy lököm el a kezét magamról, és lépek hátra egyet.
- Te engem ne ölelgess! Nem hiszem, hogy olyan viszonyban lennénk egymással! - csattanok rá dühösen.
- Kate! Hogy beszélsz egy megrendelővel? Tudod jól, hogy mi a szabály! - fölényeskedik az "imádott" főnököm.
- Oké. - mély levegőt veszek - Bocsánat a kirohanásomért, nem fog többet előfordulni! - nyelem vissza a mérgemet és alázkodom meg. Muszáj ezt tennem, még ha minden porcikám tiltakozik is ez ellen. Soha, de tényleg soha az életben nem tettem volna ezt meg, főleg előttük nem, de most a jövőm múlik ezen, és azt nem vagyok hajlandó felrúgni Zayn és az idióta barátai miatt! Ezt eldöntöttem, tehát akkor utánam az özönvíz, megteszem, amit muszáj, aztán agyő, kretén főnök.
- Szia, szép hölgy! Harry Styles vagyok. - közelít felém a bongyorka és már előre félek, hogy mit fog tenni, mit kell már megint lenyelnem miatta. Legnagyobb döbbenetemre egy puszit nyom az arcomra. Az undor végigjárja minden porcikámat, hiszen még a közelükben sem akarok lenni, nem hogy testi kontaktust létesíteni bármelyikükkel is.
- Helló! - csak ennyit motyogok neki az orrom alatt. Nem a legmagabiztosabb üdvözlési forma, de jelenleg csak erre telik tőlem. A fő energiáim arra koncentrálódnak, hogy ne meneküljek el a helyzet elől sikítva.
- Szia! Én Zayn Malik vagyok! - nyújtja a kezét a volt legjobb barátom. Szóval akkor tényleg nem ismer fel. Ez valamennyire megnyugtat, de a feszültség mégsem távozik a testemből. Magabiztosságot színlelve nyújtom felé a kezem, miközben belülről remegek. És mint kiderül, meg is van a félelemre minden okom. Ahogy kezeink összeérnek, a szokásos bizsergés szalad végig minden porcikámon. Na azt már nem! Ezzel az érzéssel nem foglalkozhatom! Anno sem tehettem meg, hogy hagyjam, hogy ez az érzés felém tornyosuljon, most pedig végképp nem tehetem! Az ő tekintete is megváltozik. Hirtelen szomorúságot és bánatot  látok a tekintetében. - Találkoztunk már valahol? - kérdezi kissé bizonytalanul.
- Nem. - válaszom tömör és elutasító.
- Csak szeretnéd! Különben is, egy ilyen szépséget hogyan felejthettél volna el? - vigyorog rám kajánul Harry. Komolyan mondom, legszívesebben képen törölném, de akkor a munkámnak és a karrieremnek is búcsút inthetnék.Ekkora áldozatot pedig nem ér meg egy ilyen ember, vagyis még csak annak sem mondanám. Egy elszállt kis sztárocska, akinek az ágyába minden második lány szívesen beugrana. Na hát én nem! De úgy tűnik, ő abban a hitben él, hogy valakire rávillant egy mosolyt, és mindenki olvadozik tőle. Na hát még mit nem! Azt várhatja!
- Szia! Én Paul Higgins vagyok, a srácok menedzsere. - mosolyog rám kedvesen a férfi. Ha jobban megnézem, nem is olyan idős, mint elsőre gondoltam. Igazán kellemes megjelenése van, és az arckifelyezése is barátságos. Neki én is vidámabban, felszabadultabban nyújtom a kacsóm, és meglepődöm, hogy  a kézszorítása meleg, hívogató. Valahogy megnyugtat a kisugárzása.
- Akkor talán foglaljunk helyet, és beszéljük meg a továbbiakat. - okoskodik az imádott munka adóm. Mindannyian kényelmesen elhelyezkedünk a kanapékon és foteleken, majd minden figyelmemet próbálom a megbeszélésre fordítani, de ebben megakadályoz, hogy időről időre érzem magamon Zayn fürkésző tekintetét. Nem ismerhet fel! Próbálom magam nyugtatni, de frusztráltságom egyre csak nő.
- Tehát akkor megfelel így, Kata? - mosolyog rám Paul.
- Ö... - miért is nem oda figyeltem?
- Tehát akkor két nap múlva kezdened kellene. Egyenlőre csak össze kell állítanod a szabadidős ruháikat, meg persze amikben hivatalosan megjelennek, és majd ha a turné kezdődik, akkor kellene velünk tartanod, ott minden koncertre összeállítania a ...
- Mégis meddig tartana ez a megbízás? És minek kellek én a turnéra? - Nem, nem, nem! Én ezt nem akarom! Hiszen azért mentem bele ebbe az egészbe, mert azt hittem, csak párszor kell velük találkoznom!
- Kate! Ne hisztizz! - morog a bájgúnár vezérem - Lehet, hogy nem mondtam, de ez minimum fél éves meló.
- Tessék? - Én ezt nem fogom kibírni! Ebbe bele fogok rokkanni! Nem akarom! Üvölteni tudnék, de az arcomon ez nem látszik. Az áthatolhatatlan maszkomat felteszem, hogy senki ne láthassa a bennem dúló érzelmi kavalkádot. Hogy fogom én ezt túlélni? Hiszen a turnén össze leszek velük zárva! Hogy fogom tudni magam távol tartani tőlük? Hiszen én még találkozni sem akartam velük, nem hogy együtt utazgatni velük!


Sziasztok!
Hát, nem igazán haladnak a cselekmények még eddig! :( De lassan beindul a történet, ígérem! Nektek hogy tetszett?
Köszönöm szépen a sok komit, amit kaptam, és köszöntöm az új feliratkozókat! A komikra mindjárt válaszolok, csak előbb a részt akartam feltenni.
Egy kérdésem lenne még hozzátok. Szeretnétek - e Zayn szemszögéből látni az elmúlt négy év eseményeit, valamint hogy mit érzett, gondolt a találkozásukkor. Kérlek írjátok meg komiban, hogy mit szeretnétek. Folytatódjon a történet Kate szemszögéből, vagy lássunk bele kicsit Zayn fejébe is?
Puszi: Klau


12 megjegyzés:

  1. Wow! Wow! Wow!
    Annyira imádom, hogy ez lett az egyik kedvenc blogom, ha nem a kedvenc.
    Harry bezzeg négy éve nem hízelgett ennyire...
    Jó lenne Zayn szemszögéből is olvani, de a további cselekményekre is már nagyon kíváncsi vagyok
    A lényeg, hogy nagyon siess a kövivel
    xoxo Princess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik. Sajna a sietés nem jött össze, de már fent van az új rész, ami Zayn fejébe enged egy kis betekintést.
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Szia!
    Mit is mondhatnék? Tökéletes részt, hoztál nekünk. Nekem nagyon tetszett, hogy nem ugrottad át ezt a beszélgetést és valahogy együtt tudok érezni Kate érzéseivel. A srácok most rendesek voltak, de csak azért, meg Kate most már szép, annyira sajnálom:( Kitartást neki, azért remélem majd ad a srácoknak esélyt és megismeri őket igazán, lehet, ha megtudnák ki volt ő valójában, megbánnák a dolgot. Annyira kíváncsi vagyok:'3 Imádom azt, ahogyan írsz! Annyira szeretem, egész nap olvasnám!
    Várom a következőt! Élvezd ki a nyár utolsó heteit!
    Imádlak <3

    Hatalmas ölelés: MaYa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy ennyire tetszik a történet! Az új sajna csak most lett kész, de már ki is raktam. Remélem ez is tetszeni fog, bár ez most Zayn szemszög lett. :)
      Remélem kiélvezed a nyár utolsó napjait!
      Imádlak! <3
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. Szia!
    Kate aztán igazán nyugodt ember, legalábbis azt mutatja, egészen biztos nehéz volt neki elviselni, hogy összevissza puszilgatták meg ölelgették. Nagyon tetszett, szerintem így volt jó:)) Hmm, nem véletlen volt az a bizsergés, wahaha! Zaynie még megy Kate utcájába:3 Kíváncsi vagyok, majd, ha eljut odáig a történet, mit fog szólni, ha kiderül ki is ő valójában:D Imádtam! Várom a kövi részt!
    További szép nyarat!
    Imádlak <3
    Ölel és puszil: Emy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet az én kis agyszüleményem! :) Nem most fog még kiderülni,hogy mi volt a múltban, ezt az egyet megsúghatom neked! :) Addig még tervezek egy jó pár dolgot.
      Élvezd a nyár utolsó napjait!
      Imádlak! <3
      Puszi: Klau

      Törlés
  4. Szia

    Fantasztikus.Tökéletesen átérzem,hogy milyen lehet szegénynek.Remélem azért majd megkedveli a fiúkat és ők meg majd rájönnek ki ő és bocsánatot kérnek,de ez még messze lesz.Jó lenne Zayn szemszögéből is látni a dolgokat és megtudni miért művelte ezt szegény Kate-tel.
    Hamar hozd a kövit és évezd ki a nyarat.Már ami még maradt belőle.<3 :)
    xoxo Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik! Az új rész most került fel, Zayn szemszögéből. Pár kérdésre választ kapsz belőle, de nem mindenre. :)
      Élvezd a nyár utolsó napjait! <3
      Puszi: Klau

      Törlés
  5. Szia :)
    Egyszerűen nem találok szavakat a rész nagyszerű lett. Sajnálom szegény Kate-t, hogy ilyen helyzetbe került de remélem, hogy sikeresen fogja venni az akadályokat.
    Alig várom a következő részt is ;)
    U.i: Köszönöm itt is a díjat ^-^
    Puszi Fanni~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy ennyire tetszett a rész!
      A díjat megérdemled, tehát ne köszönd! :)
      A következő fent van Zayn szemszögéből!
      Élvezd a nyár utolsó napjait!
      Puszi: Klau

      Törlés
  6. Szia!
    Nagyon nagyon szuper lett!
    Annyira élvezem olvasni :)
    Megyek is tovább :) Nagyon örülök neki, hogy a következő részt Zayn szemszögéből olvashatom..már nagyon kíváncsi vagyok :)
    Megyek is
    szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy ez is elnyerte a tetszésedet és hogy élvezed az olvasást! :)
      Puszi: Klau

      Törlés