" Valahol megértem Zaynt, hiszen tudom, hogy emészti a bűntudat,
de akkor is tovább kellene már lépnie! "
Liam Payn
de akkor is tovább kellene már lépnie! "
Liam Payn
Zayn Malik
Nem értek semmit. Mi van velem? A megbeszélésre kellene figyelnem, de egyszerűen nem megy! Mi volt az az ismerősen ismeretlen érzés, ami akkor öntötte el a testemet, amikor kezet fogtunk? Miért ilyen távolság tartó? Mintha utálna minket, és csak kényszerből vállalta volna el a munkát, pedig valljuk be, a legtöbben az egyik veséjüket is eladnák egy ilyen lehetőségért, hiszen jelenleg az egyik legfelkapottabb fiú banda vagyunk a zene iparban, és ez számára egy hatalmas lehetőség. Sajnáltam szegényt, amikor a főnöke mind annyiunk előtt szinte lealázta. De az a kézfogás... Mi van velem? Miért gondolkozom rajta, hiszen nekem barátnőm van! Csak Perryn szabadna az agyamnak pörögnie, de egyszerűen nem megy! Csak azt tudnám, hogy miért erősödött fel most megint bennem a hiányérzet. A hiányérzet, miatta. Egyáltalán, miért jut mostanában mindig az eszembe? És megint olyan érzésem van, mintha egy filmet néznék. Szinte látom magam előtt azon a bizonyos estén. Nem akartam ezt tenni vele, de muszáj volt... Nem! Legalább magamnak valljam be, hogy én döntöttem! Én dobtam el őt magamtól, én választottam ezt az utat magamnak... Az élet fintora... One Direction... Egy irányba... Az élet fintora, hogy nekem is választanom kellett egy irányt... Hogy jól döntöttem-e? A mai napig nem vagyok benne biztos. Ahogy magam előtt látom a csalódott arcát, a könnyekkel teli szemeit. Nem ezt érdemelte tőlem, de én voltam a hülye, hiszen én nyugodtam bele a megmásíthatatlanba. Fiatal srác voltam, tele vágyakkal, álmokkal, de a mostani fejemmel már tudom, hogy a siker hajhászása mindent elhomályosított előttem, hiszen átgázoltam a számomra az egyik legfontosabb emberen, ráadásul szem rebbenés nélkül. Direkt bántottam őt, hogy még csak véletlenül se keressen soha többé. Összejött a tervem, de két dologgal nem számoltam. A lelkiismeretemmel, és azzal a hatalmas űrrel, amit maga után hagyott. A fiúk nem értették, hogy mi a bajom, hiszen ők csak azt szajkózták, hogy örüljek neki, hogy ez a rusnyaság kilépett az életemből. Én ezt nem tudtam megtenni. Mardosott a bűntudat, amiért életünk és barátságunk során talán akkor először bántottam őt szándékosan. Ráadásul pár napra rá hallottam, hogy meghalt az apukája. Ott kellett volna lennem vele, nekem kellett volna megvigasztalnom, hiszen tudtam, hogy nem maradt neki senkije. Oké, ez így nem teljesen igaz, hiszen az anyja ott volt neki, de vele soha sem értették meg egymást, soha sem volt túl rózsás a kapcsolatuk. Nem bírtam ki, és a tiltás ellenére elmentem a temetésre. Oda akartam menni hozzá, de amikor megláttam őt, egyszerűen képtelen voltam a közelébe merészkedni. Az arca beesett volt, a szemei vörösek és a tartása megtörtségről árulkodott. Sejtettem, hogy nem csak az apja elvesztése, de az én viselkedésem is kiborította. Azt nem tudtam, és a mai napig sem tudom pontosan, hogy mi történt az édesapjával. Pletykákat hallottam arról, hogy talán autóbalesetet szenvedett, de biztosat a mai napig nem tudok róla. De azt viszont pontosan tudom, hogy a történtek után nem mertem oda menni hozzá, így csak a távolból figyeltem, egy nagy fa takarásából. A szívem összeszorult, ahogy láttam a reakcióit. Ott álltam, és nem mentem oda... a mai napig nem tudom megmondani, hogy miért tartottam tőle, hiszen valószínű, hogy szüksége lett volna rám. Sőt, tuti! De én egy igazi balfék voltam. Ez után az eset után hetekig, már ha nem hónapokig nem találtam meg saját magamat. Megcsináltam, amit meg kellett, de semmi életkedv, vagy vidámság nem volt bennem. A fiúkkal nem tudtam erről beszélni, hiszen ők esélyt sem adtak neki, egyszerűen elítélték a külseje miatt. Igaz, hogy nem volt szép, majd hogy nem csúnya volt, de akkor is ő volt a legfőbb támaszom, én pedig neki. Akármi bajom volt, rá mindig számíthattam. Én pedig cserben hagytam őt. Aztán betoppant az életembe Perry. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy belökték az életembe, hiszen nem én akartam vele összejönni, hanem a sajtó kezdett rólam pletykálni, hogy valami bajom van, és ezt a szakembereink nem hagyhatták, ezért kitalálták a kamu barátnős sztorit. Perryt választották erre a célra, mivel így mindketten jól jártunk. Körülöttem csillapodtak a pletykák, nekik pedig nőtt a hírnevük. Aztán lassan megszerettem, beleszerettem, most pedig a menyasszonyom. De érdekes módon, amikor belépett az életembe, akkor vele el tudta terelni a figyelmemet Elizabeth-ről, de egy ideje megint irtózatosan hiányzik. Talán azért, mert mindig is azzal viccelődtünk, hogy majd én fogom őt elvenni feleségül, lesz öt gyerekünk, és milyen boldogok leszünk. Ehhez képest én itt állok lassan a saját esküvőm küszöbén, és azt sem tudom, hogy vele mi történt az elmúlt négy évben. Vajon boldog? Jó sora van? Van barátja? Hogy nézhet ki most ugyan? Ezer meg egy kérdésem lenne hozzá, mindent tudni szeretnék róla, de ez lehetetlen. Próbáltam utána járni, hogy mi van vele, de semmit nem tudtam meg róla. Gondolkoztam rajta, hogy fogadok egy magán nyomozót, de aztán ezt elvetettem, hiszen hogy nézne már az ki! Az sem biztos, hogy találkozni akarna velem, hiszen
irtózatosan megsértettem, ezt én sem biztos, hogy meg tudnám neki bocsátani fordított helyzetben.
Cserben hagytam és megaláztam.
Ránézek megint a velem szemben ülő lányra, és megannyi érzelem fut át rajtam.
Nem értem a saját reakcióimat. Rengeteg emberrel találkoztam már, de ilyen még
nem volt. Olyan érzésem van, mint ha ismerném valahonnan, de nem ugrik be, hogy
honnan. Mondjuk szerintem egy ilyen gyönyörű nő mellett egy férfi sem tud úgy
elmenni, hogy ne ivódjon az agyába a látványa. Minden porcikája tökéletes.
Szikrázóan szépek a szemei, bájos a mosolya, igaz, még csak egyszer láthattam,
amikor Paulra villantott egy őszinte mosolyt, nekünk meg kellett elégednünk egy
erőltetett valamivel. Tökéletes az alakja, ritka jó teste van. Ott gömbölyödik,
ahol kell, mégis karcsú, törékeny lánynak látszik, de a kiállása azt mutatja,
hogy egy magabiztos személyiség. Miért ilyen velünk? És mi ez a furcsa
vonzalom, ami szinte hozzá ránt? Mi van velem? Ez lenne az a bizonyos érzés,
amiről beszélnek? Ez csak szimpla testi vonzalom lenne? Még soha sem történt
velem ilyen, még Perrie-vel sem. Össze vagyok zavarodva, pedig nincs még egy
órája sem, hogy találkoztam ezzel a nővel!
Zavartan nézek szét magam körül, amikor azt látom, hogy mindenki feláll és induláshoz készülődik. Fasza! Annyira elmerültem a saját nyomorúságomban, hogy fogalmam sincs, hogy mit beszéltek meg. Nem baj, majd megkérdezem Liamet, ő tuti képben van! Mindenki elindult kifelé a teremből, így én is követem a példájukat.
- Hol jársz megint? - lép mellém Liam - Mert, hogy nem itt, az tuti!
- Miben maradtunk végül a csajjal? - próbálom terelni a témát.
- Holnap reggel be kell jönnünk, és akkor átbeszéljük csak vele a dolgokat, meg tán próbálnunk is kell, vagy mi a szösz. - húzza fancsali mosolyra a száját - De ne terelj! Megint rá gondolsz, igaz? - tekint rám érdeklődve. Na, igen. Ő az, akivel mindent megbeszélek, ő tud rólam a legtöbb dolgot, ahogy azt is tudja, hogy a mai napig emészt a bűntudat.
- Igen. - adom a tömör választ, miközben lehajtom a fejemet.
- Miért nem tudod elfelejteni? Hiszen nem a csajod volt, hanem csak egy barátod! Azóta eltelt négy év! Ha legalább tudnál róla valamit, de semmit! Lehet, nem is akarja, hogy megtaláld.
- Tudom, hogy nem akarja, de én addig nem nyugszom, amíg nem tudok róla valamit, és nem kérek tőle bocsánatot! Lehet, hogy mégis keresek egy magánnyomozót.
- Szerinted jó ötlet újra feltépni a régi sebeket? - néz rám kétkedően.
- Az enyémek még be sem hegedtek, tehát nincs mit feltépni. - Fejét csóválja csak szavaim hallatán, miközben vállon vereget. Szeretek vele beszélgetni, hiszen mindig meghallgat és általában jó tanácsokat ad. Talán ez az egyetlen olyan téma, amiben az évek alatt nem tudtunk zöld ágra vergődni vele, hiszen ő szerinte hagyjam a lányt, ne érdekeljen, hogy mi történt vele, de én ezt nem tudom megtenni.
- Oké, benne vagyok! - oldalra kapom a fejem Harry hangjára és látom, ahogy Louissal kezet fognak.
- Akkor fogadjunk! - röhög fel a másik is.
- Mit találtatok ki már megint? - érdeklődik Niall.
- Ó, csak egy egyszerű kis fogadás. Semmi extra, csak a szokásos. - röhögve pacsiznak le egymással.
- És ezúttal ki lesz a szenvedő alany? - Liam érdeklődve nézi a kettősüket, ugrásra készen, hogy ha valami hatalmas hülyeséget találnak ki, ami valljuk be, náluk nem ritkaság, már le is állítsa őket.
- Az titok! Majd ha megnyertem, megtudjátok! - arcoskodik Harry.
- Felejtsd el, haver! Úgyis én nyerek! De szép is a szingli élet! - vihorászik a másik jómadár is. Na igen. Amióta Louis és El szakítottak, alig lehet bírni az idiótával, annyira megszédítette a szabadsága. Röhej!
- Ugye nem kell semmit elsimítanom a ti hülyeségetek miatt és nem ér senkit semmilyen kár? - Liam és az aggodalmai!
- Peeersze, hogy nem! Úgy ismersz te minket?
- Úgy! - vágja rá a banda legfelelősségteljesebb tagja. Van egy olyan érzésem, hogy ez a titokzatos fogadás okoz még nekünk a későbbiekben problémákat.
Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most, de a dolgok összecsaptak a fejem felett, így kevesebb lett egy kicsit az időm ideiglenesen. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy heti egy részt ígérek nektek ezentúl. Aki ír komit, örülnék, hogy ha megírná, hogy melyik napra is időzítsem azt az egy részt. Aztán, igazából lehet, hogy lesz olyan, amikor kettő részt hozok egy héten, majd meglátom, hogy lesz időm.
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett komikat, mindjárt meg is válaszolom őket. Sajnálattal vettem észre azonban, hogy lecsökkent a kommentek száma. Valamit elrontottam, vagy csak nem volt időtök?
Köszönöm szépen a feliratkozókat is!
Töltsétek kellemesen a nyár utolsó napjait! Remélem mindenki élvezte a nyári szünetet!
Puszi: Klau
