2016. február 23.

8. fejezet

"Mi folyik itt? Nem értek semmit. Hogy érem így el a célom?"
Harry Styles


Kate Peterson



Délután öt óra van és én kétségbe esetten állok a szekrényem előtt. Mit vegyek fel? Hová megyünk? Oké, hogy vacsorázni, de milyen helyre? Mennyire kell kiöltöznöm? Áh, kellet ez nekem? Komolyan megéri ez az egész, hogy idegesítsem Zaynt? Hm… Meg hát! Ez nem is kérdés. Tekintetem megakad egy egyszerű kis fekete ruhán. Ez egész jó. Ha elegánsabb helyre megyünk oda is megfelel, de ha valami egyszerűbb helyre, amit valljak be nem hiszek, akkor ott sem fogok kiríni az emberek közül. A csipkés háta és alja feldobja a ruhát. Keresek hozzá egy kis szatén bolerót és már kész is vagyok a ruhaválasztással. Gyorsan elvonulok fürdeni, hajat mosni, fogat mosni. A hajam csak egyszerűen szabadon hagyom. Mivel nem vasalom ki, így kissé hullámosan omlik a vállaimra. Egy egyszerű sminket teszek fel, felöltözöm, belebújok egy fekete tűsarkúba és már késznek is ítélem magam. Ahogy az órára nézek meg kell, hogy állapítsam, hogy még éppen időben. Van még pár percem hétig. Csak tudnám, hogy minek készülődök ennyire, amikor semmi kedvem ehhez az egész estéhez. Bár nem nézhetek ki slamposan, hiszen egy olyan díszpinttyel van találkám, aki a mindennapjait a nyilvánosság előtt éli, ráadásul ezentúl én fogom őket ruházni… bár, ha őszinte akarok lenni, inkább megruháznám őket, de jó alaposan. A gondolatra egy hatalmas mosoly költözik az arcomra, ahogy elképzelem, hogy hogyan verném el az öt idiótát. A csengőm megszólal, de a kellemes látomás hatására keletkezett mosolyomat most még ez sem tudja lemosni az arcomról. Kinyitom az ajtót és szembe találom magam a göndörkével. Ch… Most komolyan, ezért strapáltam magam? Rajta egy egyszerű szaggatott fekete farmer, meg egy félig begombolt béna mintás ing van. De utálom én az ilyen szívecskés ingeket… Hol férfiasok ezek? Na mindegy.
- Szia szépségem! Igazán csini vagy ma este! – vigyorog rám, mint a tejbe tök.
- Helló! – Az én mosolyom is erőltetett innentől. A kezdeti jókedvemnek annyi.
- Gyere, mert lekéssük az asztalfoglalásunkat – nyújtja felém a kezét -, na nem mintha az én foglalásomat bárki is merné törölni. – Teszi hozzá kicsit halkabban, de ettől a hatalmas egótól fordul egyet a gyomrom. Nem fogadom el a felém nyújtott kezét, csak kilépek mellé és bezárom az ajtót. Így nem tűnök olyan bunkónak. Nem foglalkozik az elutasításommal. Kifelé menet átkarolja a derekamat és így kezd vezetgetni az autóhoz. Egy nagy Range Roverhez megyünk. Kinyitja nekem az ajtót, én helyet foglalok, majd ő is bevágódik mellém. – Akkor indulhatunk? – Ereszt meg felém egy félmosolyt, aztán már bele is tapos a gázba. Kicsit hangosabbra veszem a rádiót, ezzel kiküszöbölve, hogy beszélgetnünk keljen, bár közben szidom magamat, hogy minek is vágtam én bele bármi ilyen kicsinyes játékba. Saját magam alatt vágom csak a fát.
Miért is nem lepődök meg rajta, hogy az egyik legfelkapottabb étterem előtt áll meg a kocsi? Mit is vártam egy hírességtől?! Hogy elvisz egy normális étterembe? Ugyan már… Most itt állok a város leghíresebb étterme előtt, ahová egyéb esetben még csak be sem juthatnék, még sincs kedvem az egészhez. Ez nagyon nem az én világom. Harry átöleli a derekamat és elégedett vigyorral az arcán megint elkezd terelgetni maga mellett. Most komolyan! Mi vagyok én? Egy birka, hogy terelgetni keljen? Hú, de utálom az ilyen viselkedést. Ez olyan lekicsinylő, megalázó, vagy nem is tudom… Belépve az előtérbe a pincér már invitál is maga után és elvezet az egyik asztalhoz. Na igen, ki ne ismerné Harry Stylest? Helyet foglalunk a kellemes hangulatú kétszemélyes asztalnál. A teríték természetesen a legdrágább porcelánokból áll, a legmárkásabb evőeszközökből, kristálypoharakból, az asztal közepén pedig gyertyák égnek. De az egész helyre ez a túldíszítettség jellemző. Most komolyan… Ha csak a berendezési tárgyakat összeszedném, az is bőven kifutnák a lakásom árát.
- Na, hogy tetszik? – ereszt meg felém egy gödröcskés mosolyt.
- Nem rossz – felelem szűkszavúan.
- Mi az, hogy nem rossz? Mindenki ide akar bejutni, te meg csak annyit mondasz rá, hogy nem rossz? Ez most komoly? – döbbenete határtalan.
- Most erre mit mondjak? Nem vagyok oda túlságosan az ennyire kicicomázott helyekért.
- Na ilyen csajjal sem találkoztam még. A helyedben már mindenki el lenne ragadtatva a gyönyörtől, hogy ide hoztam.
- Nem vagyok mindenki – vágok indulatosan a szavába. Nem akarom én ezt a kellemetlen beszélgetést.
- Sziasztok! – jelenik meg egy páros az asztalunk mellett. Mikor odanézek észreveszem, hogy Paul és egy nő áll mellettünk. A férfi kedves mosolyát látva az én szám is felfelé görbül.
- Sziasztok! – viszonozzuk az üdvözlésüket.
- Kate! Igazán örülök, hogy újra találkozunk. De nem akarunk zavarni…
- Nem zavartok! – vágok gyorsan a szavába. Én örülök, hogy ő itt van. Az egyetlen szimpatikus egyén az egész bagázsból.
- Akkor nincs kedvetek odaülni hozzánk? – mosolyog Harryre negédesen a csaj. Azt hiszem elkönyvelhetem, hogy ez nem Paul barátnője, mert azt hiszem, ezt nem tűrné el.
- Nincs… - kezdené Harry.
- Nagyon szívesen – vágok a szavába, miközben már fel is pattanok a helyemről.
- Jaj, de illetlen vagyok! Kate, had mutassam be Judyt. Ő az egyik fő segítségem, aki a fiúk koncertjeinek leszervezését intézi.Judy, ő itt Kate, a fiúk új stylistja.
- Igazán örvendek – erőltetek mosolyt az arcomra, miközben kezet nyújtok a csajnak.
- Úgy szintén – nyávogja a szőke plázacica.
- Akkor gyertek – nyújtja Paul a karját és én mosolyogva fogadom el a gesztust és indulunk meg a másik asztal felé. A szemem sarkából látom, hogy Harry arca vörös a méregtől, de különösebben nem izgatom rajta magam. Paul kellemes társasága teljesen lefoglal. Jól elbeszélgetünk, miközben helyet foglalunk, majd rendelünk. Minden féle szóba kerül közöttünk, de legalább kellemesen telik az idő. Harryt eközben lefoglalja a szőke csaj, de úgy látom, nagyon nincs is ellenére, bár néha eléggé mérges pillantásokat vet felém, vagy éppen próbálkozik magára vonni a figyelmemet, de nem igazán vagyok vevő az idiótaságaira. Inkább nevetgélek Paullal és úgy érzem, hogy nem bántam meg, hogy eljöttem erre a „randira Harryvel”, amit igazából inkább Paullal töltök.
- Harry! Haza vinnél? – hallom meg a szőkeség nyavíkolását. Rögtön elkezdek magamban drukkolni, hogy igent mondjon neki, hiszen én nem akarok még egy csendben eltöltött utat vele a kocsiban, egy kínos elköszönésről már nem is beszélve. Akkor inkább megyek taxival…
- Bocsi, de én Kate-tel jöttem.
- Nyugodtan mehettek együtt, majd én hazamegyek taxival – mosolygok rá édesen. Csak egyezzen bele!
- Ne viccelj! Akkor majd én hazaviszlek! – mosolyog rám kedvesem Paul.
- Látod, Harry! Meg is oldódott a dolog! Gyere Édes, nekem még terveim vannak veled! – kacsint a srácra kihívóan. Nem akarom tudni, hogy milyen tervei vannak vele! Én még ehhez kicsi vagyok! Fúúúj…
Kissé mérges tekinteteket felém lövellve bár, de Harry nagy nehezen beleegyezik, hogy akkor most a csajjal lépjen le. Én fellélegzek, hogy vége a rémálom randinak. De várjunk csak! Ha belegondolok, nem is volt ez rossz este! Hiszen én Paullal nagyon is jól éreztem magam, és az estének még nincs vége…


Sziasztok!
Hát, sajnálom, hogy csak most... Remélem, hogy vagytok itt még páran, akik olvastok. Azok, akik a másik blogomat követték tudták, hogy itt addig nem várható új rész, amíg azt be nem fejezem. És mivel annak vége, így most már csak erre fogok koncentrálni. (Már ha van még itt olyan, akit érdekel a sztori.)
Köszönöm szépen a komikat és hogy még itt vagytok nekem (legalább is remélem). Várom a véleményeket, hogy érdemes-e írnom, vagy hagyjam az egészet.
Puszi: Klau

22 megjegyzés:

  1. Hajaajaaaaj. Hiába olvasom én előre a részeket itt még mindig ugyanúgy várom mi a vége. És ugyan úgy lázban égek a folytatásért! Imádom ezt a szálat és ezt az átvezetést ezt már tudod! És még jó hogy mindenki azt akarja hogy folytasd csak. Imádás van! Még mindig csodálom a stílusodat és az irományaidat:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ennyire azért ne túlozz! Te ezerszer jobban írsz, mint én. De azért imádás van!
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Szia!! Mindenképp folytasd,én már alig vártam az új részt! Nagyon jó lett! Izgalommal várom a kövit,remélem hamar hozod!!?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett! :)
      Innentől jönnek majd a részek. Minimum heti 1, de akár több is. :) Köszönöm az eddigi türelmedet!
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. Szia! Nagyon tetszik az egesz tortenet! Miharabb folytatast! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett. :)
      Jönni fog most időben a rész.
      Puszi: Klau

      Törlés
  4. Szia!
    Persze, hogy itt vagyunk! Hiszen nagyon is megéri!

    Imádtam ezt a részt is!

    A csajszi iszonyatosan frappásan meguszta a Harryvel kettesben elköltendő vacsorát...

    Már is nagyon várom a következő részt!

    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett, annak viszont még jobban, hogy még itt vagy! Nekem vannak a legjobb olvasóim! :) Imádlak! <3
      A rész pedig jönni fog időben!
      Puszi: Klau

      Törlés
  5. Szia!
    Természetes,hogy veled maradunk.Abba ne merd nekem hagyni!Fantasztikus rész lett,alig várom a kövit! :)
    Szép hetet!
    xx Meli

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Annyira örülök, hogy itt vagy! :) És hogy tetszett a rész! Imádlak! <3
    A kövi pedig jönni fog időben!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
  7. Szia
    Nagyon jó lett
    Mikor lesz a következő rész?

    VálaszTörlés
  8. Mikor jön a kövi??? :(

    VálaszTörlés
  9. Mikor jön új rész? :(
    Azt írtad hogy időben jönni fog,de azóta több, mint 2 hónap eltelt :(
    U.i.: valamiért nem enged névvel írni :(
    Puszi: xx Emese

    VálaszTörlés
  10. Nagyon megtetszett ez a történet!!
    Kérlek mi hamarabb hozd a következő reszt!

    VálaszTörlés
  11. Szia:)
    Mikor lesz új rész? <3

    VálaszTörlés
  12. Szia...mikor lesz új rész?:)))

    VálaszTörlés
  13. Szia! Nagyon jó a blogod, hónapok óta eltűntél :( Nem szeretnéd folytatni ? Olyan izgatottan vártam mindig az új részeket... viszont pár hónapja ritkán kerülök géphez s most böngésztem a feliratkozott blogokat ( szelektáltam ) így bukkantam most erre. Gyorsan újra is olvastam a történetet s olvasnám ám a folytatást!
    Puszi, Poppy

    VálaszTörlés
  14. Szia Klau! Én nem tudom, hogy mi történt veled de kár hogy már nem raksz dél részeket mert ez a történet nagyon jó és tök jól kitalaltad és érdekel hogy mikor jön rá Zayn hogy mit tett és mit fog tenni utánna... Szóval ha nem is szeretnéd fojtatni ezt a sztorit akkor a kedvunkert nem zarnad le pár reszel?❤

    VálaszTörlés
  15. Szia Klau!

    A világért sem sürgetni szeretnélek...mindannyian tudjuk, hogy rengeteg minden keresztül huzhatja az embe számításait...
    De tudd, -ahogy a fentebbi kommentekben is olvashattad- itt vagyun ám! És nagyon várjuk ám a részeket! Megéri várni! Csodás történet és reméljük amint tudod folytatod! :)
    Puszi
    BezTina

    VálaszTörlés
  16. Szia!
    Nem tudom mikor fogod ezt elolvasni, de ha még szeretnéd folytatni, akkor kérlek tedd. Újra rátaláltam, olvastam s szomorúan vettem észre még mindig nincs több rész. Nagyon szeretném tudni, mi ez a rejtélyesség a történet körül.
    Puszi, csók Poppy

    VálaszTörlés